"A bereckiek nemcsak hitet tettek a szabadság és testvériség eszméi mellett, hanem Gábor Áron személyében a gátakat sodró forradalmi áramlásnak irányt szabó vezetöt, a harchoz eszközt gyártó müvelt, tanult, képzett, felkészült embert is tudtak adni."

(Dr. Imreh István)

Gábor Áron, forradalmár, 1814 november 27-én született Bereckben, Erdélyben. A fiatal Gábor Áron tüzérségi ismeretekre tett szert Gyulafehérváron. Katonai müszaki elöadásokat hallgatott Budapesten és Bécsben. Megismerkedett az ágyúk szerkezetével és kezelésével.

1848 tavaszán forradalmak törtek ki Európa szerte. Úgyszintén Erdélyben is. Az év öszén a császári csapatok elfoglalták Erdély nagy részét. Még csak a Székelyföld tartotta magát. 1848 Október 16-án megtartották a Székely Nemzeti Gyülést. A gyülésen az ellenállas mellett határoztak. Gábor Áron is részt vett a gyülésen. Az ágyú öntés lehetöségeit is felvetette, de nem talált meghallgatásra.

Amikor Puchner, császári tábornok, feltétel nélküli megadásra szólitotta fel Háromszéket, Sepsiszentgyörgyön népgyülést tartottak Háromszék honvédelmi bizottmányával. Meddö viták hangzottak el, a fegyver és löszerhiány elkeseredést váltott ki, reménytelen volt a helyzet. Már úgy nézett ki, hogy a megadás következik, amikor a hátsó sorokból Gábor Áron szólásra emelkedett. " Hallom, hogy a fötiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség elött, mivel nincs munició, nincs ágyú. Lesz, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállitva, es azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tiz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának."
Legendás szavai a jelenlevök óriási lelkesedését váltották ki. Háromszék népe elhatározta, hogy fegyverrel védi meg szabadságát, és megszervezték az önvédelmet. Gábor Áron elsö ágyúit Erdövidéken, a Magyarhermány melletti Bodvajon öntötte. Az elsö ágyúkat a hidvégi ütközetnél használták eredménnyel. A székelység megnyerte a csatát!

A meglepödött Puchner tábornok naplójába a következöt irta: "AGabor Aron agyujanak hasonmasa beérkezett jelentések szerint, francia tüzérség tartozkodik Háromszéken." Az osztrákokat megsegitö orosz cári csapatok 1849 júniusában benyomultak Erdélybe. Háromszék önvédelmi hadserege julius 2-án ütközött meg a cári csapatokkal. Gábor Áron irányitotta a tüzéreket. Egyik ütegtöl a másikhoz száguldott. Fehér lován feltünt az ellenségnek és célba vették. Két lovat is kilöttek alóla mig végül is eltalálta egy ágyúgolyó. Mig folyt a csata halálát nem közölték és nevében adták ki a parancsokat. Az ütközet gyözelemmel végzödött. Halálának hire mindenkit megdöbbentett. Sirhelyén 1892-ben monumentális siremléket emeltek.

1992-ben felavatták Gábor Áron szobrát Bereckben. A szobor Vargha Mihály szobrászmüvész alkotása. Bereckben Gábor Áron emlékház is van. Benne állandó kiállitás látható: dokumentumok Gábor Áron életpályájáról és szoborminták. Itt helyezték el, 1999-ben, Gábor Áron ágyújának hasonmását. Az emlékház elött millecentenáriumi székely kapu áll. A kaput Bodo Csaba helybeli mester készitette.

Gabor Aron szobor avatasa      Gabor Aron muzeum



1991-ben Gábor Áron Kultúrális Alapitvány jött létre. Ez az alapitvány az intézmények és magán személyek adományozásából állitotta fel a Gábor Áron szobrot. Az emlékház fenntartását is ez az alapitvány intézi. Az alapitvány elnöke Khell Ödön. Az alapitvány további tevékenysége:

• 
humánus, politikamentes eszmék támogatása, kultúrtevékenységeken keresztül

népünk történelmi múltjának feltárása, felszinen tartása, ápolása
tehetséges gyermekek tanittatása/ ösztöndij folyósitása
a szórványban élö magyarság összetartása


Az alapitvány szivesen elfogad bármilyen adómányt.
Cimük a következö:

Fundatia Culturala "Gábor Áron"
Khell Ödön elnök
Gabor Aron muzeum belul
4092 Bretcu Nr. 89
Jud. Covasna
Romania

Bank számlájuk:

Banca Romina Pentru Dezvoltare
Agentia: Tg. Secuiesc
SV.911171500 - USA Valuta
SV.1219531500 - Rol.Lei
Gabor Aron szobor Kezdivasarhelyen

Fotók - Gábor Áron Emlékház

 

 

 

 

Make a Free Website with Yola.